Ma találkoztam Rózsika nénivel. Egy bevásárlóközpont labirintusában ültem egy padon, és megláttam őt, amint félénken nézte az arctalan bábukat, amik feketék voltak, és drága ruhát hordtak. Ennek a nőnek az arckifejezése, a mozdulatai, a szemöldöke is a Rózsika nénié. Talán azért, mert ő volt az! Szomorú szemei voltak. Semmilyen érzelmi válságot, sem törést, vagy hajlamot nem láttam afelé, hogy nem bírná a terhét. Végig,azaz néhány másodpercig, nyugodt volt és szomorú, de láttam az anyai gondoskodást a szemeiben, pedig gyerek nem volt mellette.
Rózsika néninek égővörös haja volt, így nehéz volt felismernem. Olyan jelenség volt azonban, így, vörösen, amit alig-alig vesznek észre az emberek, de mindenhol ott van.
Most már azt gondolom, hogy a hölgy arca mögött nem Rózsika néni él, de tudom már, milyen az arca. Látom a törődést a szemeiben. Tudom milyen lenne Rózsika néni arca, mikor a keresztjére gondol, még akkor is, ha ennek a nőnek más a keresztje.
"Ebben az ősrégi teremtő pillanatban,
őszinte szeretetből teremtett neked
egy pont a hátadhoz illő keresztet,
amilyet senki másnak nem adott.
Rád nézett az Isten,
és tetszettél neki a kereszteddel.
Örömmel látta,
hogy mindaz amit alkotott jó."(Mosolyvers-Rólad)