A mai nap nagyon tizenkettedikes volt:)
Megírtuk a román dolgozatot, aztán diplomaképeket készítettünk.
Ez elmúlt, szóval már nem lényeges.( ez nem mindig van így, de most előre kell lépni...)
A lényeg az, hogy egyre gyakrabban tapasztalom, hogy egy illat alapján azonosítok be egy emléket. De az illatot csak egyetlen pillanatig érzem, és mire eszembe jutna az, ahogyan ez kapcsolódik a múlthoz, az emlékeimhez, már eltűnik, és kétségek között hagy. Emiatt sokszor ideges vagyok.
Régebben is éreztem ilyesmit, de amióta a magyartanárnő szóba hozta ezt az impresszionizmusról tartott órán, és tudom, hogy ilyen létezik, lényegesen többször fordul elő.
Ma például egy rég elfeledett emlék illatát éreztem, a születésnapomról, hat-hétéves lehettem, és összegyűlt a család, ahogyan oly sokszor eddig is. Azt hiszem, édesanyám akkori parfümét éreztem, de ez nem biztos. Az biztos, hogy az emlék abból az időből való.
Éreztem még egy emléket, egy nyolcadikos szünetét, az udvaron. Esőillat volt. Az esőillat nem mindig ugyanolyan. Annak az esőnek az illatát éreztem.
Szerintem ez jó, kár, hogy csak egyetlen pillanatig tart.