Eszmélet
- ismeretlen eredetű fotó egy halandóról –
A Drogfüggő:
Az üres kunyhóban találtam rá a képre. Nem emlékszem mit ábrázolt, de minden érzésre, amit akkor átéltem igen. Megéreztem az illatot, s komponenseire osztottam. Nemcsak A mosószer illatát éreztem, a sampon illatát, a parfüm illatát, hanem a nyugalom illatát, az ember illatot. Ez Ő volt. Egészen addig a pillanatig nem tudtam mit érzek. Láttam magam előtt Őt, ahogyan közeledik felém, és nem tudtam megérteni, mi az a nyugalom, ami úrrá lesz rajtam minden alkalommal. Aztán megtaláltam ezt az üres kunyhót, a képet, az illatot és megértettem. Nem bírtam elviselni. Elszaladtam. A Tanítóm lehetett azon a képen.
A Gyilkos:
Az üres kunyhóban találtam rá a képre. Nem emlékszem mit ábrázolt, de minden érzésre, amit akkor átéltem igen. Szaladni akartam, menekülni, éreztem a halál közelségét. Nem a sajátomét. Mások halálának közelségét éreztem a saját bőrömön, a lelkiismeretem közelségét, azét, mely annyi éven keresztül ellenségem volt. Aztán megnyugodtam. Újra magamba fogadtam a lelkiismeretet, de nem bírtam elviselni. Elszaladtam. A családom lehetett azon a képen.
A Zenész:
Az üres kunyhóban találtam rá a képre. Nem emlékszem mit ábrázolt, de minden érzésre, amit akkor átéltem igen. Minden hang, amit eddigi életem során megszólaltattam, életre kelt bennem , a sajátom lett. Már nem hallottam, hanem tapintottam, éreztem a zenét. Barátommá fogadtam minden körülöttem lévő zajt, hangot. Megnyugodtam, de aztán egyre erősödött a zaj. Élveztem, de később már nem bírtam elviselni. Elszaladtam. A Zene lehetett azon a képen.
Az Árva:
Az üres kunyhóban találtam rá a képre. Nem emlékszem mit ábrázolt, de minden érzésre, amit akkor átéltem igen. Éreztem a pillanatokat, a jókat, amikor megmutathattam tehetségem, amikor annyi ember előtt szavalhattam József Attilát, amikor megtapsoltak. Éreztem a pillanatot, amikor levonultam a színpadról, és az emberek suttogását hallottam: szegény árva… . A megaláztatást, amikor annyi gonosz viccet kellett elviselnem. Nem bírtam elviselni. Elszaladtam. Egy Barát lehetett azon a képen.
A kép egy idős embert ábrázolt, aki már sok-sok éve meghalt. Hajléktalan volt. Senki sem tudta, hogyan került az utcára. Bárki beszélgetett vele, megnyugvást érzett. Ő, a hajléktalan, ismerte a drogfüggőt, a gyilkost, a zenészt és az árvát is. Mind nála keresett megnyugvást. Aztán egyik sem bírta elviselni. Elszaladtak.
Mindaz, amit most természetesnek gondolunk, olyan könnyen eltűnhet… hiszen most elhanyagoljuk. A magától értetődőt körülveszi az érdektelenség és a nemtörődömség. Pedig mi lenne, ha senki sem lenne a Földön, aki meghallgatná a gyilkost, a zenészt, az árvát, a drogost?
Mi lenne, ha egyszer, egy véletlen folytán a decembert augusztus követné, és ez csak Neked tűnne fel?
Szükség van egy képre, melyre talán nem emlékszel, de ott az érzés: a zene, a család, a barát, a tanító.
Az Isten.